Valójában olyan adónem, hogy forrásadó, önmagában nem létezik. Maga a fogalom a nemzetközi adójogból ered, azon belül is a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményekből. A kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményekről azt érdemes tudni, hogy a nemzetközi jövedelmek többszöri megadóztatásának magakadályozását hivatottak szolgálni.
Forrásadó szerepe
Hogy akkor pontosan mi is a szerepe a forrásadónak? A lényege, hogy a külföldről származó jövedelem vagy kifizetés után az adót bizonyos esetekben a forrásállam is beszedje, melyet az adóügyi illetőség tagállamában is be lehet számítani a fizetendő adó összegébe. Vagyis megtörténhet, hogy a megszerzett jövedelem után több országban is adózunk, viszont azt a nemzetközi adójogi szabályok alapján két ország között megosztva tesszük. Így kerülve el, hogy a jövedelem túladóztatva legyen.
Nemzetközi jövedelem esetén, minden esetben meg kell vizsgálni az adóügyi illetőséget, az országok között létrejött kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményeket, az esetlegesen korábban már levont forrásadó mértékét, valamint a forrásállam által kiállított, adólevonásról szóló igazolást. Az adózás helyes megosztása kizárólag így lehetséges.