1. Miért nem elég adókulcsokról, munkaerőköltségről és támogatásokról beszélni, ha egy ország befektetőket szeretne vonzani?
Egy ország működőképességét általában kézzelfogható dolgokon mérjük: van-e víz, van-e áram, működik-e a közlekedés, rendelkezésre áll-e a munkaerő, kiszámítható-e az adórendszer. Ezek valóban alapfeltételek. De van egy kevésbé látható, mégis legalább ilyen fontos infrastruktúra is: a jogbiztonság.
A jogbiztonság nem elvont alkotmányjogi fogalom. Nem kizárólag jogászok, bíróságok és hatóságok belügye. A jogbiztonság gazdasági tényező. Befektetési feltétel. Működési kockázat. Egy vállalkozás számára ugyanolyan alapinfrastruktúra, mint az energiaellátás, a vízellátás vagy a közlekedés.
Az apropó most különösen kézzelfogható: amikor már az alapvető szolgáltatások – víz, áram, energiaellátás – zavaraival is szembesülünk, érdemes feltenni a kérdést, hogy egy ország működésének mely elemei számítanak valódi infrastruktúrának.
A válasz nem állhat meg a fizikai rendszereknél.
Egy gazdaság működéséhez jogi infrastruktúra is kell: kiszámítható hatósági működés, ellenőrizhető bírósági döntéshozatal, érdemi panaszkezelés és tényleges jogérvényesítés.
Egy befektető nemcsak azt vizsgálja, hogy mennyi az adó, mennyi a bérköltség, mennyi idő alatt lehet céget alapítani, vagy milyen támogatások érhetők el.
A valódi kérdés gyakran csak akkor derül ki, amikor vita van.
Amikor szerződéses konfliktus keletkezik.
Amikor csalás gyanúja merül fel.
Amikor egy üzleti partner nem teljesít.
Amikor egy hatósági döntés több millió vagy akár több száz millió forintos következménnyel jár.
Amikor a vállalkozásnak rendőrséghez, ügyészséghez, adóhatósághoz vagy bírósághoz kell fordulnia.
Amikor már nem elég az, hogy papíron léteznek jogorvoslati utak, hanem azoknak ténylegesen, érdemben és ellenőrizhetően működniük kellene.
Egy ország befektetési környezetét végső soron nem az mutatja meg, hogy békeidőben milyen gyorsan lehet céget alapítani.
Hanem az, hogy konfliktus esetén milyen gyorsan, érdemben és kiszámíthatóan lehet jogot érvényesíteni.
2. A felelős befektető nemcsak olcsó működési helyszínt keres
Magyarországnak nem mindegy, milyen befektetőket vonz.
Nem mindegy, hogy olyan cégek érkeznek-e, amelyek tisztelik az embereket, a munkavállalókat, a környezetet, betartják az Európai Unió környezetvédelmi és munkajogi előírásait, és hosszú távon, felelős módon kívánnak működni.
Ezek a cégek azonban nemcsak telephelyet keresnek.
Intézményi környezetet is keresnek.
Olyan országot, ahol vitás helyzetben a jog nem puszta ígéret, hanem tényleges védelem.
Ahol a rendőrségi, ügyészségi, bírósági és hatósági eljárások nem kiszámíthatatlan, évekig húzódó, utólag nehezen rekonstruálható folyamatok.
Ahol egy vállalkozás nem azt érzi, hogy ha bajba kerül, magára marad az állammal szemben vagy az állami szervek működésének hiányosságai között.
A felelős, hosszú távra tervező befektető nem jótékonysági intézmény.
Nem azért érkezik egy országba, hogy finanszírozza annak intézményi gyengeségeit.
Azért érkezik, mert működni szeretne: tervezhető költségek, érvényesíthető szerződések, tisztességes hatósági eljárások és kiszámítható jogvédelem mellett.
Ha egy ország ilyen befektetőket szeretne, akkor nem elég támogatásokról, adókedvezményekről és munkaerőköltségről beszélnie.
Az igazságszolgáltatás minőségéről is beszélnie kell.
3. Korlátozott rálátás, de súlyos tapasztalatok
Tanácsadó cégként természetesen nem állítjuk, hogy teljes képet látunk a magyar igazságszolgáltatás egészéről.
Nem minden bíróság, nem minden rendőrségi ügy, nem minden ügyészségi vagy hatósági eljárás működéséről van tapasztalatunk.
Nem általános ítéletet kívánunk mondani minden bíró, ügyész, rendőr vagy köztisztviselő munkájáról.
Azt azonban szakmai felelősséggel ki kell mondanunk:
az általunk kezelt, látott és dokumentált ügyek alapján a helyzet több ponton súlyos aggodalomra ad okot.
Olyan ügyekkel találkoztunk, amelyekben egyszerűnek tűnő online csalások feltárása érdemben nem történt meg.
Olyan helyzetekkel, ahol a rendőrségi eljárásban a feljelentés eredeti tárgya a panaszos álláspontja szerint átkereteződött, és végül nem arra a problémára született döntés, amely miatt a feljelentés megtörtént.
Olyan eljárási tapasztalatokkal, ahol egy feljelentésre hosszú időn – esetenként több mint egy éven – keresztül nem érkezett érdemi válasz, és a panaszos számára az sem volt megfelelően ellenőrizhető, hogy az ügye hol tart.
Bírósági ügyekben találkoztunk olyan helyzetekkel, ahol vitatott, aláíratlan vagy eredetükben aggályos okiratok körül nem történt meg az a mélységű bizonyítás, amelyet a vállalkozás szempontjából többmilliós következmények indokoltak volna.
Találkoztunk olyan eljárási helyzettel, ahol beadványok, kifogások és bizonyítási indítványok sorsa nem volt tételesen és ellenőrizhetően követhető.
Olyan panaszkezelési mechanizmussal, ahol a panasz végül éppen ahhoz az eljárási ponthoz került vissza, amelynek működését maga a panasz érintette.
És olyan online jogsértésekkel kapcsolatos ügyekkel is, ahol már annak megállapítása is aránytalan nehézségekbe ütközött, hogy melyik hatóság vagy bíróság jogosult egyáltalán érdemben eljárni.
Ezek nem pusztán jogtechnikai problémák.
Ezek gazdasági problémák.
Mert ha egy vállalkozás nem tudja, hogy egy vitatott okiratot a bíróság milyen bizonyítási mérce alapján fogad el, ha nem tudja, hogy a beadványaira kap-e tételes választ, ha nem tudja, hogy a panaszát valóban függetlenül vizsgálják-e ki, ha nem tudja, hogy egy hatósági eljárásban a saját feljelentése tárgya változatlanul megmarad-e, akkor ez nem jogászi részletkérdés.
Ez befektetési kockázat.
4. A jogorvoslat nem attól létezik, hogy papíron le van írva
Egy jogállamban nem elég, hogy vannak bíróságok, hatóságok, panaszok, fellebbezések és jogorvoslati utak.
Ezeknek működniük is kell.
A jogorvoslat értékét nem az adja, hogy hány törvényhely biztosítja.
Hanem az, hogy a gyakorlatban történik-e érdemi, határidőben követhető, ellenőrizhető válasz.
Ha egy panasz sorsa nem követhető, ha egy hatósági döntésre adott panasz hónapokon át válasz nélkül marad, ha egy bírósági panasz nem eredményez elkülönült és érdemi vizsgálatot, akkor a jogorvoslat formálisan létezik, de gazdasági értelemben nem nyújt biztonságot.
A befektető nem jogelméletet vásárol. Kockázatot áraz.
Ha azt látja, hogy egy országban vitás helyzetben a jogérvényesítés lassú, kiszámíthatatlan, nehezen ellenőrizhető vagy formális válaszokkal zárul, akkor ezt be fogja árazni.
Vagy magasabb kockázati prémiumot kér.
Vagy kevesebbet fektet be.
Vagy nem jön.
Vagy máshová viszi a pénzét, az embereit, a technológiáját és a munkahelyeket.
5. Egy ország tényleges adóterhelése nem azonos az adókulccsal
Adótanácsadóként különösen fontosnak tartjuk ezt kimondani:
egy ország tényleges adózási versenyképessége nem azonos a törvényben szereplő adókulcsokkal.
Lehet egy társaságiadó-kulcs papíron alacsony.
Lehetnek beruházási kedvezmények.
Lehetnek támogatások.
Lehet kedvező bizonyos munkavállalók foglalkoztatása.
Lehet gyors a cégalapítás.
Ezek azonban csak a vállalkozás névleges költségeinek egy részét mutatják.
A tényleges működési költséghez hozzá kell számítani a jogbizonytalanság árát is.
Azt, hogy mennyibe kerül egy adóellenőrzés kezelése.
Mennyi vezetői időt, könyvelői, jogi és tanácsadói kapacitást emészt fel egy vitatható hatósági jogértelmezés.
Mennyi pénzt köt le egy éveken át tartó jogvita.
Mekkora cash-flow-kockázatot jelent egy olyan hatósági döntés, amelynek következményeit a vállalkozásnak viselnie kell, miközben annak felülvizsgálata esetleg éveket vesz igénybe.
Mennyibe kerül a jogi képviselet, a szakértő, a könyvvizsgáló, az adótanácsadó.
És mindenekelőtt azt, hogy a vállalkozás milyen eséllyel számíthat valóban független, érdemi és kiszámítható jogorvoslatra.
Egy befektető ezért nem egyszerűen adókulcsot számol.
Teljes országkockázatot számol.
Ha az alacsonyabb adó mellé magasabb jogérvényesítési, adminisztratív vagy intézményi kockázat társul, akkor a papíron olcsóbb ország a valóságban könnyen drágábbá válhat.
Az adórendszer ugyanis nemcsak abból áll, hogy mennyit kell fizetni.
Abból is, hogy az adózó előre tudja-e, milyen szabályok alapján kell fizetnie.
Hogy ugyanazokat a szabályokat hasonló helyzetekben hasonlóan alkalmazzák-e.
Hogy egy ellenőrzés során kiszámítható bizonyítási követelményekkel találkozik-e.
Hogy a hatóság saját döntését megfelelően megindokolja-e.
És ha az adózó nem ért egyet az állammal, létezik-e számára tényleges, kiszámítható és szakmailag ellenőrizhető jogorvoslat.
Ebben az értelemben a jogbiztonság maga is az adórendszer része.
A 9 százalékos társasági adó nem 9 százalékos országkockázatot jelent.
Egy szám a törvényben önmagában nem képes ellensúlyozni egy kiszámíthatatlan intézményi környezetet.
6. Ez nem politikai kérdés, hanem norma kérdése
A jogbiztonság nem pártpolitikai kérdés.
Nem jobb- vagy baloldali kérdés.
Nem kormányzati kommunikációs kérdés.
Norma kérdése.
Egy országban vagy elfogadható az, hogy a hatóságok és bíróságok eljárása átlátható, ellenőrizhető és számonkérhető legyen, vagy nem.
Vagy alapelvárás, hogy az állam ne forduljon az állampolgárral és a vállalkozással szemben átláthatatlan intézményi erőként, vagy nem.
Vagy követelmény, hogy egy bíróság pontosan megjelölje saját illetékességének alapját, döntéseinek jogalapját és számításainak logikáját, vagy nem.
Nem azért fizetünk adót, hogy abból olyan intézményrendszer működjön, amelyben az állampolgárnak és a vállalkozásnak kell találgatnia, hogy egy bíróság vagy hatóság pontosan mire gondolt.
Nem azért tart fenn egy ország igazságszolgáltatási rendszert, hogy az eljárások puszta formális útvonalakká váljanak.
Az igazságszolgáltatás feladata nem az állami működés védelme az állampolgárral szemben, hanem a jog érvényesítése mindenkivel szemben – ideértve az államot és annak szerveit is.
Nem elegendő, hogy egy ország intézményrendszere papíron európai uniós tagállami keretek között működik.
Az adófizetők, vállalkozások és befektetők nem uniós jogi csomagolást, hanem uniós szintű működést várnak:
kiszámítható jogérvényesítést,
érdemi hatósági munkát,
ellenőrizhető bírósági döntéseket,
az uniós jog tényleges alkalmazását,
és valódi panaszkezelést.
7. Az adó mögött ellenszolgáltatási elvárás is van
Az adó nem pusztán kötelezettség.
Az adó mögött jogos társadalmi és gazdasági elvárás áll.
Azért fizetjük, hogy működő állami intézményrendszer tartsa fenn a közszolgáltatásokat, a közbiztonságot, a hatósági működést és az igazságszolgáltatást.
Az állam természetesen nem szolgáltató vállalkozás, és az adó jogilag nem szolgáltatási díj.
De ettől még az adófizetőnek jogos elvárása, hogy az általa finanszírozott állam működjön.
Ha az állampolgár és a vállalkozás vitás helyzetben nem kap érdemi, kiszámítható és ellenőrizhető intézményi választ, akkor nem egyszerűen egyedi eljárási hibáról beszélünk.
A bizalom alapjai sérülnek.
És ha ez a gyakorlati működés hiányzik, akkor a kérdés már nem csupán jogi természetű.
Ez gazdasági kockázat.
Befektetői kockázat.
Adózási kockázat.
És végső soron országkockázat.
8. A jogbiztonság hiánya nem áll meg a cégkapunál
Egy vállalkozás mögött emberek vannak: ügyvezetők, munkavállalók, családok, gyermekek, egzisztenciák.
A jogérvényesítési kiszámíthatatlanság nem marad meg a jogi eljárások falai között.
Amikor egy vállalkozó vagy cégvezető vitás helyzetben nem kap érdemi, átlátható és ellenőrizhető intézményi választ, annak következményei nem pusztán üzleti természetűek.
Az eljárások terhe átterjedhet a családi életre, az egzisztenciális biztonságra, a mentális terhelésre és a mindennapi élet alapvető biztonságérzetére is.
Egy európai jogállamban nem lehet elfogadható, hogy egy jogvitában érintett fél úgy érezze: nemcsak az ügyével, hanem a családja biztonságérzetével, a gyermeke védelmével(!!!) és a saját egzisztenciális kiszolgáltatottságával is fizet azért, mert jogot próbál érvényesíteni.
Egy állam intézményrendszere nem válhat olyan erővé, amelyben a jogot kereső állampolgár vagy vállalkozó végül nemcsak az ügyével, hanem egész életének biztonságával kerül szembe.
Ha egy eljárásban a fél azt tapasztalja, hogy a rendszer működése már nem a jogvita tisztázását segíti, hanem olyan terhelést hoz létre, amely alkalmas lehet az ellenállás felőrlésére, akkor az már nem pusztán igazságszolgáltatási minőségi kérdés.
Az állam és polgára közötti alapvető bizalmi viszony sérül.
A vállalkozói kockázat természetes dolog.
A piaci verseny, az árfolyamkockázat, a kereslet ingadozása, a beszállítói problémák vagy akár az adózási szabályok változása mind olyan tényezők, amelyekkel egy vállalkozónak számolnia kell.
De az nem lehet természetes vállalkozói kockázat, hogy maga a jogérvényesítés válik kiszámíthatatlan tényezővé.
9. Lehet-e így befektetést ajánlani?
Tanácsadó cégként az egyik legfontosabb feladatunk, hogy ügyfeleinknek ne csak lehetőségeket, hanem kockázatokat is bemutassunk.
Magyarország esetében régóta beszélünk adózási, munkaügyi, társadalombiztosítási, bevándorlási és adminisztratív kérdésekről.
Ezek kezelhetők.
Nehézek lehetnek, de kezelhetők.
A jogérvényesítési kockázat azonban más természetű.
Egy adókulcs legalább leolvasható a törvényből.
Egy járulékszabály megtervezhető.
Egy cégalapítási folyamat előkészíthető.
De ha vitás helyzetben a vállalkozás nem tudja, hogy a bíróság a beadványait tételesen elbírálja-e, hogy a hatóság a feljelentését valóban a tartalma szerint vizsgálja-e, hogy egy panaszt érdemben és függetlenül kezelnek-e, akkor már nem adminisztratív kockázatról beszélünk.
Hanem intézményi kockázatról.
Ilyen körülmények között egy hazai vállalkozónak is fokozott óvatosságot kell javasolni.
Egy külföldi befektetőnek pedig különösen.
Mert egy külföldi befektető nemcsak pénzt hoz.
Egzisztenciát hoz.
Embereket hoz.
Családokat érintő döntéseket hoz.
Technológiát, bizalmat, reputációt és hosszú távú terveket hoz.
Nem lehet tőle elvárni, hogy mindezt olyan környezetre bízza, ahol konfliktus esetén a jogérvényesítés kiszámíthatósága nem tekinthető magától értetődőnek.
Ezért ma Magyarország esetében felelős tanácsadói álláspontként nem elegendő azt mondani:
az adókulcs kedvező,
a cégalapítás gyors,
a munkaerő elérhető.
Azt is hozzá kell tenni:
a jogérvényesítési és intézményi kiszámíthatósági kockázatokat külön, komolyan és előre kell értékelni.
10. A vállalkozásoknak ma már van kijáratuk
Van azonban még egy körülmény, amelyet az államoknak a XXI. századi Európában különösen komolyan kellene venniük:
a tőke mellett ma már maga a vállalkozás is mobil.
Az Európai Unió egyik lényege éppen a határokon átnyúló gazdasági mozgás szabadsága.
Nemcsak az áruk, a szolgáltatások, a személyek és a tőke mozoghatnak.
A vállalkozások is képesek határon átnyúló struktúrákat kialakítani, más tagállamban letelepedni, társaságot alapítani, funkciókat áthelyezni, és az uniós jog által biztosított keretek között akár határon átnyúló társasági átalakulás mellett dönteni.
Ezt nem szabad félreérteni: egy magyar társaság nem válik egyik napról a másikra minden jogi és adózási következmény nélkül osztrák vagy ír vállalkozássá.
Egy ilyen döntésnek társasági jogi, adózási, munkajogi, számviteli és számos más következménye lehet.
De a lehetőség valós.
És ez alapvetően megváltoztatja az állam és a vállalkozás közötti erőviszonyt.
Ne gondolja senki, hogy egy vállalkozást korlátlan ideig lehet adminisztratív, hatósági vagy jogérvényesítési bizonytalanságnak kitenni pusztán azért, mert jelenleg Magyarországon működik.
A vállalkozás ugyanis dönthet úgy, hogy elmegy.
Nem feltétlenül a gyárat kell másnap teherautóra rakni.
Nem feltétlenül az összes munkavállalót kell azonnal átköltöztetni.
A nemzetközi vállalatcsoportok számos funkciót képesek más joghatóság alá helyezni:
a holdingstruktúrát,
a finanszírozást,
a regionális irányítást,
bizonyos szolgáltató funkciókat,
szellemi tulajdont,
új beruházásokat,
vagy egyszerűen a következő társaságot.
Egy vállalkozás dönthet úgy, hogy a következő beruházását már nem Magyarországon valósítja meg.
Dönthet úgy, hogy a következő cégét Ausztriában, Írországban vagy valamely más tagállamban hozza létre.
És megfelelő jogi keretek között arról is dönthet, hogy társasági struktúráját olyan módon alakítja át, amelynek eredményeként működésének egyre nagyobb része más tagállam jogi és intézményi környezetéhez kapcsolódik.
Ez pedig nagyon nem mindegy.
Mert más joghatóság más társasági jogot jelenthet.
Más hatósági kultúrát.
Más jogorvoslati környezetet.
Más bírósági gyakorlatot.
Más kiszámíthatóságot.
És vannak vállalkozások, amelyek pontosan így szavaznak.
Nem tüntetnek.
Nem írnak petíciót.
Nem folytatnak éveken át nyilvános vitát az állammal.
Egyszerűen átszervezik a működésüket, és elmennek.
A jogállamiság romlásának ez az egyik legveszélyesebb gazdasági következménye, mert hosszú ideig szinte láthatatlan.
A statisztikában először csak egy új beruházás hiányzik.
Egy regionális központ kerül máshová.
Egy következő társaság már Bécsben vagy Dublinban jön létre.
Egy tulajdonos úgy dönt, hogy az új tőkét már nem itt fekteti be.
Egy vállalkozó nem viszi külföldre a meglévő üzemét, de a következő üzemet már máshol építi fel.
Ezek a döntések külön-külön nem okoznak látványos összeomlást.
Együttesen azonban munkahelyeket, adóalapot, innovációt, szolgáltatásokat, beszállítói megrendeléseket és hosszú távú tőkét visznek magukkal.
Az állam tehát nincs abban a helyzetben, hogy következmények nélkül mondhassa a vállalkozásnak:
„Ha nem tetszik, perelj.”
Mert a modern európai vállalkozás válasza erre adott esetben nem az lesz, hogy perel.
Hanem az, hogy:
„Rendben. Akkor másik joghatóságot választok.”
És ezt a gazdasági versenyt nem lehet pusztán adókedvezményekkel megnyerni.
11. Ez gazdasági versenyképességi kérdés is
A jogbiztonság hiánya nemcsak erkölcsi vagy alkotmányos kérdés.
Gazdasági versenyképességi kérdés is.
Egy ország versenyképességét nem lehet tartósan támogatásokkal, kedvezményes adókulcsokkal vagy olcsóbb munkaerővel fenntartani, ha közben a befektetői bizalom alapját jelentő intézményi működés sérül.
A külföldi tőke nemcsak számokat néz.
Reputációt néz.
Országkockázatot.
Jogérvényesítési biztonságot.
Politikai és intézményi stabilitást.
Azt is nézi, hogy ha holnap vita lesz, akkor kinek a kezében lesz a sorsa.
Ha egy ország külföldi befektetőket szeretne – különösen olyan cégeket, amelyek tisztelik az embereket, a környezetet, az uniós előírásokat és a hosszú távú felelős működést –, akkor ehhez megfelelő intézményi környezetet is kell biztosítania.
A magas minőségű befektető magas minőségű állami működést vár.
Egy ország nem kérhet tartósan külső bizalmat, tőkét és finanszírozást úgy, hogy közben a saját intézményi működésének kiszámíthatóságát nem képes biztosítani.
A költségvetési helyzet, az uniós források, a finanszírozási költség és a befektetői bizalom nem teljesen különálló kérdések.
Mind ugyanoda vezetnek vissza:
az állam működésének hitelességéhez.
A pénz nem pótolja a jogbiztonságot.
Egy ország gazdasági problémáit ideiglenesen lehet külső forrásokkal, hitelekkel, támogatásokkal vagy befektetői tőkével kezelni.
De ha a jogérvényesítés kiszámíthatatlan, a hatósági reakció esetleges, a panaszkezelés formális, a bírósági kontroll pedig a vállalkozó számára nem átlátható, akkor a pénz csak tüneti kezelés.
A valódi probléma az, hogy a piaci szereplő nem tudja, mire számíthat, ha konfliktusba kerül.
12. A jogállamisági válság olyan, mint a klímaválság
A jogbiztonság leépülésének egyik legveszélyesebb tulajdonsága, hogy következményei késleltetve jelentkeznek.
Ebben ijesztően hasonlít a klímaválsághoz.
Eleinte csak néhány ember beszél róla.
Néhány szakember figyelmeztet.
Néhány vállalkozó mondja azt, hogy valami nincs rendben.
Néhány ügyfél mesél abszurd hatósági vagy bírósági történeteket.
Néhány befektető csendben más országot választ.
A többség eközben azt gondolja, hogy ez mások problémája.
„Velem ilyen úgysem történik.”
„Biztosan volt valami az ügy hátterében.”
„Ez csak egy rossz ügyintéző.”
„Ez csak egyetlen bíróság.”
„Ez csak néhány panaszkodó vállalkozó.”
Pontosan ez a veszély.
Mert az intézményi bizalom leépülése sokáig nem látványos.
Nem egyik napról a másikra áll le egy ország.
Nem alszik ki egyszerre minden lámpa.
Nem jelenik meg másnap reggel egy hatalmas tábla a határon, hogy „elfogyott a jogbiztonság”.
A folyamat sokkal alattomosabb.
Először néhány ember és néhány vállalkozás fizeti meg az árát.
Aztán néhány befektető.
Aztán egyre több.
Majd elérkezik egy pont, amikor már nem egy-egy ember vagy egy-egy vállalkozás problémájáról beszélünk.
A befektető elmegy.
A beruházás elmarad.
A finanszírozás drágul.
A tehetséges munkaerő másik országot választ.
Az adóalap csökken.
A vállalkozások óvatosabbá válnak.
Kevesebbet fejlesztenek.
Kevesebb embert vesznek fel.
Kevesebb kockázatot vállalnak.
Az állam bevétele csökken, miközben ugyanazokat a közszolgáltatásokat kellene finanszíroznia.
És ekkor a következményeket már azok is megfizetik, akiknek életükben nem volt bírósági ügyük, nem tettek feljelentést, nem vitatkoztak hatósággal, és korábban egyetlen percet sem foglalkoztak a jogállamiság kérdésével.
A jogállamiság ugyanis pontosan olyan közös infrastruktúra, mint a levegő, a víz vagy az energiaellátás.
Amíg működik, természetesnek vesszük.
Amikor viszont súlyosan sérül, már nem lehet egyéni megoldásokkal kivédeni a következményeit.
Akkor már nemcsak azok fizetik meg az árát, akiket korábban igazságtalan döntés ért.
Megfizeti a munkavállaló a kisebb bérnövekedésben.
Megfizeti a vállalkozó az elveszett megrendelésben.
Megfizeti az állam az eltűnő adóalapban.
Megfizeti a család a romló közszolgáltatásokban.
Megfizeti a következő generáció az elmaradt beruházásokban és lehetőségekben.
És amikor ez már mindenki számára nyilvánvaló lesz, akkor ugyanúgy késő lesz azt mondani, hogy erre korábban senki nem figyelmeztetett.
Figyelmeztettek.
Csak kényelmesebb volt addig nem meghallani, amíg a költséget más fizette.
13. Az országért aggódva, de számon kérve
Ez a cikk nem Magyarország ellen szól.
Éppen ellenkezőleg.
Azért szól, mert Magyarország ennél jobb működést érdemel.
Egy ország nem tud tartósan erős gazdaságot építeni gyenge intézményi bizalom mellett.
Nem lehet hosszú távon felelős, környezettudatos, európai normákat követő befektetőket vonzani úgy, hogy közben a jogérvényesítés minősége kiszámíthatatlan.
Nem lehet a gazdasági fejlődést támogatásokra, külső forrásokra vagy alkalmi befektetői döntésekre alapozni, ha közben az alapvető intézményi bizalom sérül.
A víz és az áram hiánya azonnal érzékelhető.
A jogbiztonság hiánya lassabban válik láthatóvá, de sokkal mélyebb károkat okozhat.
Először csak egy ügyfél nem jön.
Aztán egy befektető más országot választ.
Aztán egy vállalkozó nem bővít.
Aztán egy szakember elmegy.
Aztán a külföldi partner már nem azt kérdezi, hogy mennyi az adó.
Hanem azt:
érdemes-e egyáltalán kockázatot vállalni?
A bizalom elvesztése nem egyetlen látványos pillanatban történik.
Hanem sok kis ügyben.
Sok meg nem válaszolt beadványban.
Sok elhúzódó panaszban.
Sok pontatlan vagy nehezen követhető döntésben.
Sok olyan helyzetben, amikor az állampolgár vagy a vállalkozás azt érzi:
a rendszer nem érte működik, hanem vele szemben.
Ezen változtatni kellene.
Nem kommunikációval.
Nem kampányokkal.
Nem befektetői brosúrákkal.
Hanem működéssel.
Érdemi hatósági munkával.
Ellenőrizhető bírósági indokolással.
Valódi panaszkezeléssel.
Felelősséggel.
Számonkérhetőséggel.
Azzal az alapvető intézményi kultúrával, amelyben senki nem bízhat abban, hogy egy ügy „úgysem derül ki”, „úgysem lesz következménye”, „úgysem olvassa el senki” vagy „úgysem kérik számon”.
Mert ezek a dolgok végül kiderülnek.
És az árát nemcsak az egyes ügyek szereplői fizetik meg.
Hanem az ország gazdasága, nemzetközi megítélése, befektetési vonzereje és jövője is.
14. Az uniós zászló nem díszlet
És végül van egy pont, amelyet véleményünk szerint már nem lehet udvarias szakmai fordulatok mögé rejteni.
Az Európai Unióhoz tartozás nem abból áll, hogy uniós zászló van a középületeken.
Nem abból áll, hogy uniós jogszabályokra hivatkozunk.
És nem abból áll, hogy egy intézmény nevében szerepel a „bíróság”, „ügyészség”, „rendőrség” vagy „hatóság” szó.
Az európai jogállami működésnek a konkrét ügyekben kell látszania.
Amíg találkozhatunk olyan rendőrségi eljárással, amelyben egy feljelentés eredeti tárgya a panaszos álláspontja szerint úgy kerül átkeretezésre, hogy végül nem annak érdemi kivizsgálása történik, ami miatt a feljelentő a hatósághoz fordult;
amíg egy feljelentésre több mint egy éven keresztül sem érkezhet érdemi válasz;
amíg egy egyszerű online rágalmazással vagy más internetes jogsértéssel kapcsolatban még annak eldöntése is eljárási labirintussá válhat, hogy ki jogosult egyáltalán érdemben eljárni;
addig nehéz hatékony rendőrségi jogvédelemről beszélni.
Amíg az ügyészségi válasz a panaszos konkrét kifogásainak érdemi megválaszolása helyett számára formálisnak, kitérőnek vagy mismásolásnak tűnhet;
addig nehéz azt állítani, hogy a jogorvoslat minden esetben betölti azt a funkciót, amelyért létezik.
Amíg bírósági eljárásban vitatott, aláíratlan vagy eredetében aggályos dokumentumok alapján többmilliós következményeket lehet megállapítani anélkül, hogy azok eredete és bizonyító ereje a fél számára követhető mélységben tisztázásra kerülne;
amíg beadványok és bizonyítási indítványok érdemi sorsa nem követhető tételesen;
amíg egy XXI. századi online jogsértéssel kapcsolatban alapvető illetékességi kérdések eldöntése is aránytalan bizonytalanságot okozhat;
és amíg az uniós jog elsőbbségének és tényleges érvényesülésének követelménye nem jelenik meg minden olyan ügyben, ahol annak helye lenne;
addig nem az a legfontosabb kérdés, hogy Magyarország formálisan az Európai Unió tagja-e.
Hanem az, hogy az állampolgár és a vállalkozás a saját ügyében érzi-e ennek bármilyen gyakorlati jelentőségét.
Mert az uniós tagság nem dekoráció.
Az uniós jog nem marketingeszköz.
A jogállamiság pedig nem olyan címke, amelyet egy ország saját magára ragaszthat.
A jogállamiságot minden egyes rendőrségi ügyben, ügyészségi döntésben, hatósági eljárásban és bírósági ítéletben újra és újra bizonyítani kell.
Nem elég azt mondani, hogy európai jogállam vagyunk.
Úgy kell működni.
És ameddig az állampolgárnak vagy a vállalkozásnak azt kell megtapasztalnia, hogy az európai jogállami garanciák papíron sokkal erősebbek, mint a saját konkrét ügyében, addig az uniós zászló önmagában semmit nem bizonyít.
Sőt.
Ha az uniós normákból csak a zászló marad, akkor azt akár le is lehet venni.
Mert egy zászló mögöttes tartalom nélkül nem jogállamiság.
Hanem díszlet.
És ilyen körülmények között körülbelül annyira hiteles, mint én egy indián fejdíszben:
ránézésre lehet szerepet játszani vele, csak éppen attól még nem válok indiánná.
Pontosan ugyanígy egy uniós zászló sem tesz önmagában európai jogállammá egy intézményrendszert.
Ahhoz európai módon kell működni.
15. Hosszú távú következmények
Az intézményi bizalom elvesztése nem egyik napról a másikra történik, és nem is egyik napról a másikra állítható helyre.
Ha egy ország ma azt üzeni a vállalkozóknak, befektetőknek és állampolgároknak, hogy vitás helyzetben a jogérvényesítés kiszámíthatatlan, annak következményei éveken, akár évtizedeken át megmaradhatnak.
A reputáció lassan épül és gyorsan romlik.
Egy nemzetközi befektetői környezetben a rossz tapasztalatok nem maradnak országhatáron belül.
Ügyvédek, adótanácsadók, könyvvizsgálók, befektetők, vállalatvezetők és kockázatelemzők beszélnek egymással.
Egy ország működéséről nemcsak hivatalos országimázs-anyagokból alakul ki kép.
Hanem konkrét ügyekből.
Konkrét eljárási tapasztalatokból.
Konkrét kockázati történetekből.
Ha most történne valódi szemléletváltás, annak pozitív hatása sem holnap jelenne meg.
Lehet, hogy csak tíz, tizenöt vagy huszonöt év múlva lehetne azt mondani:
Magyarországot ismét olyan országnak látják, ahol nemcsak vállalkozni lehet, hanem vitás helyzetben jogot is lehet érvényesíteni.
De ehhez előbb ki kell mondani:
a probléma nem kommunikációs.
Nem imázskérdés.
Nem az a gond, hogy nem magyarázzuk el elég jól a rendszert.
A gond akkor van, ha a rendszer működésével kapcsolatos konkrét tapasztalatok nem támasztják alá azt a bizalmat, amelyet az ország a befektetőktől, vállalkozóktól és adófizetőktől elvár.
16. Záró gondolat
Magyarország gazdasági jövője nemcsak azon múlik, hogy lesz-e elegendő energia, víz, munkaerő vagy külföldi tőke.
Azon is múlik, hogy lesz-e olyan igazságszolgáltatási és hatósági környezet, amelyben becsületes emberek és felelős vállalkozások biztonságban érzik magukat.
Aki befektetést vár, annak bizalmat kell építenie.
Aki bizalmat akar, annak jogbiztonságot kell adnia.
Aki jogbiztonságot ígér, annak nem papíron, hanem a gyakorlatban kell bizonyítania, hogy az állam intézményei az állampolgárokért, a vállalkozásokért és a közérdekért működnek.
Mert egy országot nemcsak az minősít, hogyan bánik a befektetőivel akkor, amikor minden rendben van.
Hanem az is, hogyan bánik velük akkor, amikor igazuk van.
Amikor vitájuk van.
Amikor panaszt tesznek.
Amikor bizonyítékot kérnek.
Amikor az állammal nem értenek egyet.
És amikor jogot akarnak érvényesíteni.
Egy ország egy ideig megteheti, hogy mindezt figyelmen kívül hagyja.
Egy ideig hiheti azt, hogy az alacsony adókulcs, a támogatás vagy az olcsóbb működés minden mást ellensúlyoz.
Egy ideig hiheti azt is, hogy annak, aki elégedetlen, nincs hová mennie.
Csakhogy ma már van.
A tőkének van.
A vállalkozásnak van.
A szakembernek van.
És egyre több esetben az egész üzleti struktúrának is van.
Ezért a jogállamiság hiányának gazdasági következményeit nem lehet a végtelenségig azokra hárítani, akik éppen most kerültek szembe a rendszerrel.
A jogbiztonság hiányának gazdasági számláját előbb-utóbb az egész ország megkapja.
És mire ez megtörténik, már nem azok lesznek az egyetlen áldozatok, akik ma a rendőrségen, az ügyészségen, a hatóságok vagy a bíróságok előtt próbálnak jogot érvényesíteni.
Akkor már mindannyian fizetni fogunk.
Kevesebb beruházásban.
Kevesebb munkahelyben.
Kisebb adóalapban.
Drágább finanszírozásban.
Elvándorló tudásban.
Elveszett bizalomban.
És romló jövőbeni lehetőségekben.
Ezt a számlát pedig már nem lehet kommunikációval sztornózni.